AdvenTEA - Variációk teára

Saturday, 12 November 2011
AdvenTEA

Tudtad, hogy a legelső feljegyzett adventi naptárat egy kisfiú kedvéért készítette az anyukája? Németországban, még 1900 körül, a kis Gerhart annyira türelmetlenül várta a karácsonyt, hogy édesanyja egy meglepő játékot talált ki számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, és mindegyik részre egy-egy csokit tűzött. Gerhart minden este megehetett egyet az édességből.

Mikor a kisfiú felnőtt, üzleti vállalkozásba kezdett és olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé 1-1 darab csoki vagy cukora volt elrejtve, és ezek csak a spletták kinyitása után váltak láthatóvá.

Gyerekeknek szóló adventi naptár-ötletekkel tele van az internet. Zokninaptár, girlandokra fűzött cukorka-naptár, zsebes naptár, satöbbi, mindenféle finomsággal, amiket a gyerekek a szájukba tömnek. :) Anyukák, nagyik és tanító nénik fáradoznak azért, hogy gyönyörűbbnél gyönyörűbb naptárokat készítsenek.

Ezt a sok szeretetet a gyerekek biztosan szeretnék meghálálni, ezért most egy egyszerű, de nagyszerű ajándékötletet osztok meg Veletek, ami a felnőtteknek okozhat örömet és gyerekek is könnyen elkészíthetik, akár otthon, akár egy egész osztály együtt.

A teát sokan szeretjük, főleg hideg téli estéken, amikor szükségünk van arra, hogy felmelegítsük a testünk. A lelkünk is felmelegszik, ha AdvenTEA-t kapunk vagy adunk ajándékba.

Az AdvenTEA különleges változata,
Horimarika "versével" ékesítve. :)


Hozzávalók:
- 24 db, lehetőleg különböző teafilter,
- tavalyról megmaradt csomagolópapír,
- cellux vagy mini tűzőgép,
- filctoll,
- papírlapok vagy tálca,
- BluTack,
- a "variációkhoz" hajtogatós papírdoboz, organza tasak vagy fémdobozka,
- esetleg pici cimkék, amikre üzenetet/versikét nyomtathatunk vagy írhatunk.

A teákat egyenként becsomagoljuk a papírba, figyelve arra,
hogy két egyforma tea ne következzen egymást követő napokon.

Beszámozzuk a kis csomagokat 1-24-ig.
Ha van időnk/módunk/ihletünk, írjunk üzenetet a csomag hátára.
Helyezzük el BluTack-kel a csomagokat egy A3-as lapra, vagy tálcára.

Variáció 1. A 24 darab csomagot jól összekeverjük
és egy nagy méretű hajtogatós papírdobozba helyezzük.
A dobozt masnival vagy szalaggal díszítjük.
Variáció 2. A 24 darab csomagot jól összekeverjük
és egy nagy méretű organzatasakba helyezzük.
Variáció 3. A kedvencem :)
A 24 darab csomagot jól összekeverjük
és egy nagy méretű fémdobozba tesszük, majd díszítjük.

Variáció 4.
A 24 darab csomagot az otthoni teatartóban elhelyezzük,
tetszőleges sorrendben, és minden este meglepjük
magunkat, vagy párunkat eggyel. :)

Kipróbáltad? Továbbfejlesztetted? Eszedbe jutott egy másik ötlet erről? Oszd meg velünk és az olvasókkal! :) Ha szeretnéd felhasználni a verseket a Mandala teadobozokról, itt megtalálod őket, köszönet Horimarikának, aki gyönyörű ékszereket készít, és meg is mutatja itt.

5 comments:

  1. horimarika said...:

    Ez zseniális ötlet!!!! A versikét nem én írtam, de szerencsére megtaláltam... Még van belőle pár! Ha valakinek kell, írjon egy mailt:)))
    De ez az advent tea ötlet most nagyon tetszik!!!!! Köszönöm Annamária!

  1. Marika! Naná, hogy kérünk szépen még verseket! :) Ha nem túl titkosak, felteszem ide őket, hogy más is örömét lelje bennük. Én köszi, hogy benéztél M ügynök! :)

  1. Lencsilány said...:

    Hűű, ez szuper ötlet, főleg, hogy kollégista vagyok, és a blokkban húztunk neveket és én azt a csajszit húztam, aki híres a teafőzési tudásáról, nagyon finomakat szokott főzni! Valamit e témában akartam, de nem túl snasszt, és ráadásul költségkímélőt! Szóval köszönöm az ötletet, lopom:)!

  1. Roza said...:

    Nahát, Lányok, ez nagyon jó ki ötlet!:)
    Köszi:)

  1. Köszönöm szépen mindenkinek! :D hamarosan jönnek a versek! :D

Post a Comment

 
© Karácsonyi ajándékok saját kezűleg | Designed by Blogger Templates.